Tegnap leápoltam Remit, úgy rendesen. Segítettem neki vedleni, meg minden. Aztán eljutok a patakaparáshoz, az első láb oké. A másodikat kaparom, egyszer csak kitépi a kezemből a lábát. Nem egyszer, többször. Azt hittem ott vágom nyakon. Végül én nyertem, mert normálisan kikapartam a patáját és az én akaratomból tette le a lábát.
A harapásgondok pedig, hogy felteszem rá a kantárt és amikor vezetném, akkor egy kicsit odacsíp az ajkaival. Én meg persze próbálom korrigálni, de gyakran (még) kicsit lassú a rekacióm, így nem nagyon tudtam még közvetlen utánna rácsapni az orrára.
Tegnap este háttérkép készítése közben "létrehoztam" egy újabb actiont, ami rögtön a kedvencemmé vált, bár nem mindegyik képhez tökéletes. Általában a szürke lovakhoz (értsd: világos kép), és a przewalski képekhez is jóféle. Kísérletezzetek!
Nem is tudom, mikor is hoztam már grafikás frisst! Ezért gyorsan összeállítottam a jelenlegi betűtípus csomagot. Ezek mind letöltöttek, egyik sem volt eredetileg a gépen.

Tegnap azzal indultam neki, hogy megyek lovagolni Kristályon. Abból pedig nem lett semmi, hanem kirámoltam nagyjából a nyergest (szőnyegek és bútorok maradtak) s ahol tudtam, felmostam. Az ablakok kétharmad részét letöröltem, a harmadikhoz már nem fértem hozzá. Aztán áttöröltem a nyergeket (igen, kettő van, de csak egyet használok), majd kefével kidörzsöltem Krist kantárjából a koszt (már úgy-ahogy). Estére pedig mindent úgy hagytam a nyerges alatt. Remélem a napokban majd elkészül a kantár- és a nyeregtartó. Nagyon jó volna már.







Még régebben írtam, hogy nem rendezik meg Halason a CSI Lovasversenyt, a pályák állapota miatt. DE! Helyette egy nyílt edzést szervez Szilvi, amire, ha minden jól megy, ki tudok jutni. Szóval most programajánló következik.
Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a kiskunhalasi lovardába nyílt edzésünkre!
Program:
9:00 Gyerek ügyességi vetélkedő – kezdő szint
Gyerek ügyességi vetélkedő – haladó szint
10:00 Székfoglaló
11:00 "díjugratás"
Gyerek ugró 60 cm
Amatőr és gyerek ugró 80 cm
13:00 Ebédszünet
13:30 Haladó ugró 100 cm
14:30 Bemutató /lovassportok bemutatása, ember és ló tudásának összemérése/
15:00 Játékos lovas vetélkedő / négy lábon és két lábon /
Nem ültél még lovon? Lovagolsz már de kedvet kaptál?
Folyamatos lehetőség nyílik a lovagolni vágyók számára a helyszínen!
Kiskunhalas, Határőr Lovasiskola
Tegnap jött a doki hozzánk, mert dolga volt nálunk, és a dolga végeztével beoltotta a lovakat. Mindkettőt a lóinfluenza-tetanusz párosítással. Kristályra nem mondott semmit, de nagyon nagy valószínűséggel vemhes. :D Ja igen, és holnap lesz a drága 19 éves.


egyáltalán nem hasonlított a mai lóéra. Régen teljesen mást evett, mint most, bár akkor is növényevő volt: tápláléka a lomb és a cserjék voltak. • Feltehetőleg i.e 5. évezredben háziasítottak lovat, és azóta a társunk a ló. Az ember egyre inkább a birtokába vette, felismerte, hogy milyen nagy segítsége lehet számára e csodálatos négylábú. Ám sokan sajnos inkább emberbarát istállóban tartják a lovat, mintsem azt nézik, hogy mi a biztonsságos a ló számára és hogy mi a legtermészetesebb neki. • Az emberek már igen régóta lovagolnak, ugyanis csak lóháton tudtak nagyobb távokat megtenni. Először szőrén ülték meg a lovat, főként az indiánok, majd később kialakult a személyre szabott nyereg, ami az évszázadok során alakult ki olyanra, amilyen most. • Az idők során a lovasok egymással versenyeztek különböző formában. Van aki idomított, mások viszont a különböző tárgyakból összetákolt akadályokat ugratta át,
megint mások a bátorságukat fitogtatták a vágtázó lovon, miközben érdekes mutatványokat mutattak be. • Az emberek először "tudatlanul" keresztezték a lovakat, majd az idők során elkezdték kívánságai szerint tudatosan párosítani őket, bár a tenyésztést nagyban befolyásolja a mai napig a divat. A 18. század óta rendszerezik őket. Mára már több, mint 300 fajta él szerte az egész Földön.
A nagyobbaknak a helyes ülést, és a helyes szártartást, laza ülést, és a ló megállítását, elindítását, s az irányítását tanítják meg. Ha a lovas tíz éves vagy annál több, akkor ajánlatos a nagyobb testű lovat alá ültetni. • Már öregkorban is lehet lovagolni. Minden lovas, általában – de változó – , két év alatt elsajátítja az alapokat, s minden alap tudást megtanul. Azután már komolyabban is elmélyedhet a lovaglásban, választhat szakágakat, s indulhat versenyeken. Tizenhat és tizennyolc évesen a komolyabb versenyeken is összemérheti tudását más lovasokkal. 








